Címlap
Határtalanul – Erdélyben jártak a türrösök PDF Nyomtatás E-mail
2018. július 25. szerda, 19:08

Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő pályázatán nyert 2 millió 98 ezer forintot a Türr István Gimnázium és Kollégium 7. G osztálya. A tanulmányi kiránduláson Erdélyt választották úticélnak. A diákok május 7. és 11. között jártak az egykori magyar lakta helyeken, hogy néprajzi és irodalmi ismeretekkel gazdagodjanak.

 5 nap, közel 2200 km, 34 diák, 3 kísérőtanár és rengeteg élmény – ez a türrös 7. G osztály erdélyi tanulmányi kirándulásának mérlege. Az osztályfőnök, Szabó Ildikó Grőber Attila történelemtanárt kérte meg arra, hogy mint rutinos Erdélyt járó állítsa össze a kirándulás útitervét, dolgozza ki a pályázatot a hozzá kapcsolódó kötelező és fakultatív elemekkel. A téma Erdély természeti és kulturális értékei volt.

A Türr Gimnázium először vett részt a Határtalanul projektben. A pályázat száz százalékos támogatást kapott, így a diákoknak csak néhány ezer forintot kellett befizetni olyan elemekre, amit a tender nem finanszíroz. A diákokat Szabó Ildikó és Grőber Attila mellett Rosta Attila kísérte el a tanulmányútra, melynek fakultatív programjában magyar költők nyomában jártak a türrösök. A téma kapcsán eljutottak többek között a fehéregyházi Petőfi Múzeumba, az Orbán Balázs emlékműhöz, Farkaslakán Tamási Áronnal, Nagyváradon pedig Ady Endrével ismerkedtek.

A pályázat másik kitétele az volt, hogy hasonló életkorú magyar iskolai közösséggel kell közös programot szervezni. Így Nagyváradon a helyi Ady Endre Líceum 7. osztályos diákjaival tekintették meg a várost a pápai fiatalok.

A diákok az 5 napos erdélyi út során eljutottak Kolozsvárra, a Tordai hasadékhoz, Segesvárra, Fehéregyházára, Székelyudvarhelyre, a Szent Anna-tóhoz, Csíkszeredára, Csíksomlyóra. Madéfalvára, a Gyilkos tóhoz, a Békási szoroshoz és Nagyváradra. A városok és a természeti értékek, valamint az ott élő népek megismerésére alapos munkát fordítottak a türrösök. Grőber tanár úr egy 20 oldalas múzeumpedagógiai foglalkoztató füzetet készített az útra, aminek köszönhetően együtt fedezték fel Erdélyt, ismerték meg többek között Erdély címerét, a terület felépítését, a Tordai hasadékkal kapcsolatos mondákat, a Szent Anna tó legendáit vagy a székely eredetmondákat. A tanulmányi kiránduláson minden diák vagy kiselőadást tartott a történelmi, irodalmi helyeken, vagy emlékműsorban vett részt, pl. versmondással.

A Türr Gimnázium 7. G osztálya a Határtalanul projekt 5 napján a kirándulást ötvözte az iskolai órákkal, és élményszerű tanulással mélyítette történelmi és irodalmi ismereteit. A közösség összetartozását egyenpólóval is megmutatták, melynek grafikáját Fekete Gábor pedagógus készítette.

Vadász Krisztina


forrás: Pápa és Vidéke

Módosítás dátuma: 2018. július 25. szerda, 19:24
 


Joomla!. XHTML and CSS.