Címlap
Energetikából a türrösök a legjobbak az országban PDF Nyomtatás E-mail
2019. február 10. vasárnap, 22:23

A Türr István Gimnáziumban egy évtizedes hagyomány, hogy részt vesznek az Energetikai Szakkollégium tanulmányi versenyén, melyen idén hat három-három fős türrös csapat képviseltette magát.

Szilos Attila matematika-fizika szakos tanár elmondta, nagy örömükre mind a hat türrös csapat bejutott a második fordulóba, a legjobb húsz közé, majd onnan négy csapat a döntőbe, s aztán az egyik csapat megnyerte a döntőt, vagyis országos első helyezett lett.

-A verseny matematikai és fizikai tudásra alapozva ismerteti meg az energetikát a résztvevőkkel, célja, hogy a diákok figyelmét felhívja az iparágban rejlő lehetőségekre, ezen szakterület sokszínűségére és fontosságára. Lényeges, hogy a tanulóink a fizikai ismereteiket gyakorlatban is kipróbálhatják, s tapasztalhatják, hogy a mindennapi életben is vannak a fizikai törvényeken alapuló problémák - emelte ki a tanár, aki hozzátette, a versenyen egyre elterjedtebbek a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos feladatok. Az első forduló során a feladatsorok feleletválasztós és egyszerűbb számolást igénylő példákból álltak, amelyek főként a középiskolai fizikatudásra épülnek, ugyanakkor az energetika és a határos területek ismereteit is érintik. Az idei évben a forduló részét képezi egy kreatív bemutatkozó feladat is. Az első fordulóból továbbjutott 20 csapatnak a második fordulóban problémamegoldó feladatot kell kidolgozniuk, amely elkészítésére a feladat kiírásától számított egy hónap áll rendelkezésükre. A határidő lejártát követően eredményeiket a Szakkollégium tagságából felállt zsűri előtt kell prezentálni, videókonferencia jelleggel. A legeredményesebben szereplő 10 csapat a helyszíni döntőn a 2. fordulóban előadott prezentációját kell, hogy továbbfejlessze az Értékelő Bizottság kérdései és az új feladatrész figyelembevételével, majd prezentálnia kell azt egy szakmai zsűri előtt. Ezen felül interaktív, kreatív és gondolkodtató gyakorlati feladatok segítségével mérhetik össze tudásukat.


Szilos Attila örömét fejezte ki, hogy egyre több diák kap kedvet ehhez a versenyhez, ami motiválja a többieket is. Mint mondta, 2013-ban, 2016-ban elsők voltak, háromszor másodikak, míg ötször harmadikak lettek ezen a megmérettetésen.

Tafferner Zoltán, 12. G osztályos diákja elmondta, az ő csapatuk a Saját Válasz 2. 0 nevet viselte, hiszen tavaly már indultak a versenyen, akkor Saját Válasz 1.0 néven.

-Tavaly harmadikak lettünk, s elhatároztuk, hogy idén mindenféleképpen nyerni szeretnénk. Sokat gyakoroltunk a versenyre, rengeteg videót megnéztük, tanultunk elektromosságtant. Én úgy gondolom, hogy nagyon hasznos volt a versenyen való részvétel, hiszen olyan feladatokkal találkozhattunk, amivel máshol nem. Jártunk egy villamossági nagyüzemben is, ami tetszett mindannyiunknak - emelte ki a fiatalember, aki hozzátette, nagyon büszke az elért helyezésükre - fűzte hozzá.

Mészáros Márton 12. G osztályos diáknak a laborfeladat tetszett a legjobban, ahol toló ellenállást kellett mérni és biztosítékot kipróbálni. Marci szerint szórakoztatóak a feladtok, s mindenképpen megérte részt venni, mert sokat tanulhattak. A fiatal a BME-re szeretne menni továbbtanulni, matematika szakra.

A csapat harmadik tagja Endrész Balázs volt, aki idén először vett részt a rangos versenyen. Mint mondta, ő a legnagyobb részt a prezentációban vállalta, nagyon érdesnek találta, hogy egy háznak energetikai szempontok szerint hogyan kell megfelelnie, s mit tudunk tenni, hogy költséghatékonyan építsünk fel egy házat. Érdekességként kiemelte azt a feladatot, mi szerint meg kellett úgy is tervezni egy házat, úgy hogy ha három napig nincs áram, akkor is legyen áramellátást. Foglalkozhattak villámokkal a nagyfeszültségű laborban, ami szintén tetszett mindegyikőjüknek. Balázs szintén a BME-en szeretne továbbtanulni a jövőben.

A Türr Gimnázium ezen eredménnyel elnyerte a legsikeresebb iskola címet is a versenyen.

Képek:



forrás: papa-ma.hu

Pápa Városi Televízió felvétele

Módosítás dátuma: 2019. február 10. vasárnap, 22:46
 


Joomla!. XHTML and CSS.