Címlap
Mozgókép- és médiaismeret OKTV PDF Nyomtatás E-mail
2011. március 18. péntek, 09:04

  Lezajlott a Mozgókép- és médiaismeret OKTV országos döntőjének szóbeli fordulója is. Németh Anna 12.A osztályos tanulónk kilencedik helyezést ért ezen a megmérettetésen!

 

   A döntőben két feladat megoldása várt a versenyzőkre. Az elsőt csapatmunkában kellett megoldaniuk. Ennek lényege az volt, hogy tetszőleges helyszínen és szituációban négy-négy snittet kellett készíteniük, amelyekkel az ú.n. "Kulesov-kísérlet" érvényességét kellett bizonyítaniuk.

  Ez után egymás munkáit kellett megbírálniuk a versenyzőknek: legalább három állítást kellett megfogalmazniuk, amelyekkel rámutatnak a versenyzőtárs által készített elemzés legproblematikusabb, leginkább vitatható vagy hibás pontjaira. E feladat megoldására 25 perc állt rendelkezésre, majd a zsűri előtt nyílt vitában kellett minden versenyzőnek megvédenie a saját álláspontját az opponált anyag készítőjével szemben. A vitát a zsűri tagjai moderálták.

  A zsűri értékelésében figyelembe vette a versenyzők észrevételeinek és érvelésének érvényességét, valamint a párbeszédre való képességüket.

  Annát édesapja, Németh Ervin készítette fel a versenyre. Mindkettőjüknek szívből gratulálunk a nagyon szép eredményhez!

                                                                                                             tici

Módosítás dátuma: 2011. március 23. szerda, 13:14
 


Joomla!. XHTML and CSS.