Erasmus+ projekttalálkozó Schwetzingenben Nyomtatás
2018. február 28. szerda, 23:53

A Türr István Gimnázium School21 Digitally and Socially Yours elnevezésű Európai Unió által támogatott Erasmus+ projekt első nemzetközi találkozója a németországi Schwetzingen Hebel Gymnasium nevű középiskolájában zajlott 2018. február 5. és 9. között.

A projekt célja a 21. században nélkülözhetetlen készségek, a kommunikáció, az együttműködés, a kreativitás és a kritikai gondolkodás alkalmazása, amelyeket az iskolai tantárgyak, pl. földrajz, történelem, informatika, idegen nyelvek elsajátítása során fejlesztenek. Ezenkívül a tanulók megismerkedhetnek a partnerországokban végzett közösségi és önkéntes munkával.

A németországi Schwetzingenben tartott találkozó során a partneriskolák (Csehország, Lengyelország, Németország, Románia és Magyarország) tanárai és tanulói megismerkedhettek különböző területek működő önkéntesek munkájával. A helyi fiatalokkal együtt részt vehettek egy élelmiszergyűjtési akcióban a helyi élelmiszerbank számára. A találkozó második napján menekült családokkal közösen meglátogattuk a Speyerben található Sea Life akváriumot. Néhány tanulónak és tanárnőnek alkalma volt a Schwetzingenben működő ún. Women’s Café meglátogatására, ahol egy tartalmas órát tölthettek menekült édesanyákkal és gyermekeikkel, akiknek egy kis ajándékkal is kedveskedhettek.

A találkozó negyedik napján Mannheimbe utaztunk. Itt a Freezone nevű intézményt látogattunk meg, ahol hajléktalan fiatalok gondozásával foglalkoznak.

Az utolsó délután Szíriából és Gambiából származó fiúkkal találkozhattunk, akik közvetlen hangú beszélgetés keretében beszámoltak a menekültek megpróbáltatásairól és németországi életükkel kapcsolatos tapasztalataikról.

A találkozó előtt elkészített, a menekültek helyzetével foglalkozó prezentációk bemutatásán kívül a hét során az öt ország tanulói nemzetközi csoportokban dolgoztak.

Közös kutatómunka után az élelmiszerpazarlásról, a tizenéves hajléktalanok körülményeiről és az élelmiszerbankokról készültek prezentációk.

A projekt során a diákok megismerkedhetnek a partnerországok kultúrájával, szokásaival, toleranciát tanulhatnak, és lehetőségük nyílik angol kommunikációs készségeik fejlesztésére és – mindenekelőtt - új barátságok kialakítására. A projektben való részvétel elősegíti, hogy a fiatalok megszabaduljanak előítéleteiktől és növeljék az egymás iránti bizalmat.

Az előzetes feladatok és a találkozó során elkészített prezentációk az alábbi linken elérhetők: https://twinspace.etwinning.net/44282/pages/page/344374

A találkozón iskolánkat képviselték:

Balogh Bálint, Gerencsér Nóra, Molnár Blanka, Nagy Lili, Paraicz Petra, Sass Dóra, Szakács Vivien és Sztupák Laura (10. A)

Kísérő tanárok:

Dabóczyné Lenkefi Éva és Molnár András

Molnár András, projekt-kapcsolattartó

Módosítás dátuma: 2018. március 01. csütörtök, 00:24