Címlap
Harmadik projekttalálkozó Lugoson PDF Nyomtatás E-mail
2018. október 10. szerda, 19:05

A School21 Digitally and Socially Yours nevű Európai Unió által támogatott Erasmus+ projekt harmadik nemzetközi találkozóját a romániai Lugos (Lugoj) Colegiul National Coriolan Brediceanu nevű gimnáziumában tartottuk 2018. szeptember 30. és október 6. között.

A projekt célja a 21. században nélkülözhetetlen készségek, a kommunikáció, az együttműködés, a kreativitás és a kritikai gondolkodás alkalmazása, amelyeket az iskolai tantárgyak, pl. földrajz, történelem, informatika, idegen nyelvek elsajátítása során fejlesztenek. Ezen kívül a tanulók megismerkedhetnek a partnerországokban végzett közösségi és önkéntes munkával.

A romániai Lugoson tartott találkozó során a partneriskolák (Tábor (CZ), Schwetzingen (GER), Pulawy (PL)) tanáraival és tanulóival együtt betekintést nyerhettünk abba, hogy hogyan képezik a vak- és gyengén látó tanulókat, hogyan foglalkoznak az értelmi fogyatékos gyerekekkel, és milyen sportokban mérhetik össze tudásukat a mozgássérültek.

Előzetes feladatként a paralimpia történetéről és a magyar parasportolókról készítettünk egy prezentációt. A felkészülés során több videót néztünk meg, amelyekben a fogyatékkal élők mindennapjairól, munkavállalási lehetőségeiről és sportolási lehetőségeiről szerezhettünk információt. Ehhez kapcsolódva változatos, interaktív online feladatokat oldottunk meg és egy hatnyelvű tematikus szószedetet is összeállítottunk.

Az első napi ismerkedés és városnézés után a helyi Dragan Egyetemre mentünk, ahol bemutattuk a paralimpiáról szóló előadásunkat.

A találkozó második napján különleges élményben lehetett részünk. Vendéglátóink „All Different – All Equal – Mindenki más – Mindenki egyenlő ” címmel egy sportversenyt szerveztek helyi mozgássérültek közreműködésével. Kosárlabdában, asztaliteniszben és dartsban mérhettük össze tudásukat.

Szerdán egy angolórán vettünk részt, amelynek témája az egészséges életmód volt. Utána egy helyi kollégiumot látogattunk meg, ahol értelmi fogyatékos gyerekek fejlesztésével foglalkoznak.

Délután különböző témákban: pl. a víz élettani jelentősége, színes ételek, alvás, stb., online kutatást végeztek a tanulók, majd prezentációkat készítettek 5 nemzetközi csoportban.

Csütörtökön a közeli Temesvárra utaztunk, ahol egy vakok és gyengén látók számára fenntartott iskolában kipróbálhattunk a Braille-írást és tapasztalatokat szerezhettünk arról, hogyan tudnak tanulni azok, akik nem látnak. Utána egy fiatal mérnök mesélt arról, hogy egy úgynevezett külső vázzal próbálnak segíteni azokon, akik kerekes székbe kényszerültek.

A temesvári kirándulást egy élvezetes városnézés egészítette ki.

Pénteken a hét folyamán elkészített prezentációkat mutatták be a tanulók, majd egy izgalmas előadást hallottunk az idegsebészetről.

Délután a város egyik szabadidőparkjában sportolhattak a résztvevők.


A találkozón iskolánkat képviselték:

Horváth Bálint, Nagy Luca, Nagy Réka, Rácz Patrik, Rédei Áron, Szántai Dóra, Tóth Patrik és Varga Hajnalka, a 11. A tanulói

Kísérő tanárok:

Gacs Mercédesz és Molnár András


Az előzetes feladatok és a találkozó során elvégzett tevékenységek összefoglalója az alábbi oldalakon tekinthető meg:

TwinSpace: https://twinspace.etwinning.net/44282/home

további fényképek: https://photos.app.goo.gl/wyGSxPbwCvsJJaqXA


a házigazdák képes összefoglalója: https://www.youtube.com/watch?v=dSEQJHDvTqU


Molnár András, projekt-kapcsolattartó

Módosítás dátuma: 2018. október 10. szerda, 20:38
 


Joomla!. XHTML and CSS.