Teke: Bronzérem az U18-as világbajnokságon Nyomtatás

Az elmúlt héten a németországi Dettenheimben rendezték meg a tekézők U18-as világbajnokságát. A magyar válogatott tagjaként iskolánk 10.A osztályos tanulója, Németh Máté is részt vett a megmérettetésen.

A verseny keddi napján a csapatok versenyében a magyar válogatott a 9. helyet szerezte meg, Máté 588 fás teljesítményével pedig kvalifikálta magát a 24 fős egyéni döntőbe.

Szerdán rendezték a párosok versenyét, ahol Máté Ivanyik Richárddal az oldalán magabiztos játékkal előbb a szlovén, majd a szlovák ellenfeleiket legyőzve az elődöntőbe jutott. A legjobb négy között az esélyesként számon tartott horvátokkal találkoztak. A mérkőzésen mindkét csapat egy-egy szettpontot szerzett, így a döntőbe jutásról a szétlövés döntött, ahol a magyar fiatalok mindössze két fával alulmaradtak. Az ifjú tekések így a dobogó harmadik fokára állhattak fel, amely a magyar U18-as keret idei egyetlen dobogós helyezése is egyben.

Máté a világbajnokság utolsó napján az egyéni döntőben 590 fát ért el, amivel a fiúk versenyében legjobb magyarként az összetett verseny 9. helyén végzett.