Gyárlátogatás Százhalombattán Nyomtatás

November 21.-én indult Pápáról a busz, rajta iskolánk diákjaival. A cél a százhalombattai MOL Dunai Finomító volt, ahol a kőolaj feldolgozása során elsősorban gázolajat és benzint állítanak elő

. Az interaktív gyárlátogatásra az iskolai fizika és matematika iránt érdeklődő diákjaiból állt össze a csoport. A látogatást az Európai Unió pályázatán nyertük el, így lehetőséget kaptunk gyakorlati betekintést nyerni a mérnökök munkájába, ami hasznosnak bizonyult, mivel többen is mérnöki pályára készülünk. A látogatás során alaposan megismerkedtünk a olaj-, gáz- és petrolkémiai üzem tevékenységével, majd buszos túrát tettünk a finomító 8 km2-es területén, ahol 49 üzem és rengeteg óriási tartály kapott helyett. Ezután részt vettünk két előadáson, ahol a minőségellenőrzéssel, illetve a karbantartók munkájával ismerkedhetünk meg. A napot egy kvíz zárta, amin tesztelhettük a tartalmas nap során megszerzett tudásunkat.