A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen jártunk Nyomtatás

2019. május 28-án a Pázmány Péter Katolikus Egyetem nyílt napját látogattuk meg. Ezen az izgalmas és érdekes eseményen iskolánk közel ötven tanulója vett részt. Utunk kedd reggel 6.30 perckor vette kezdetét és csaknem négy óra buszozás után végre megérkeztünk az egyetemre, ahol már vártak minket. Az egyetem étkezőjében mindannyian regisztráltunk, kaptunk egy kisebb csomagot, valamint csapatokra bontottak minket.


A csoport, amelybe én kerültem, először egy matematikával kapcsolatos foglalkozáson vett részt. A foglalkozás során, mely két órán keresztül tartott, különböző logikai játékos feladatokat oldottunk meg. Az előadást tartó egyetemi előadó gondoskodott róla, hogy egy percig se unatkozzunk, figyelemmel és nagy érdeklődéssel figyeltük minden szavát.


 A délután folyamán körbe vezettek minket az egyetem, számos előadótermet, labort és műhelyt tekintettünk meg. A műhelyek közül a legérdekesebb a robotika műhely volt, ahol a legmodernebb technikák segítségével programozzák és szerelik ezeket az új elképesztő szerkezeteket. A nap legérdekesebb része 14 órakor érkezett el. Ekkor levonultunk az egyetem tornatermébe, ahol alkalmunk nyílt drónokat reptetni és programozni. Hosszú programozás egy rövid verseny következett. Az a csapat nyerte a versenyt, melynek drónja a legrövidebb idő alatt teljesítette a távot, és minél közelebb landolt a kijelölt helyhez.



 A verseny kimenetele nagyon szoros volt, a csapatok által beprogramozott gépek remek köridőket repültek. A feladatot minden csapat alaposan végrehajtotta. A végén nagy volt az örömöm, mivel az én csapatom nyerte meg a versenyt.

Nagyon jól éreztük magunkat a nap folyamán, sok érdekes dolgot láttunk és sok új tapasztalatot gyűjtöttünk.

Kísérőink voltak: Zsuponicsné Bátyai Erzsébet, Németh Katalin és Vargáné Hári Rita tanárnők.

 Mógor Bence, 11. A