Zenei csemegék Nyomtatás

  Február 10-én növendékhangversenyt rendeztek a pápai Bartók Béla Zeneiskolában, amelyen három türrös diák – Vizer Dávid, Szabady Ildikó és Kovács Boglárka – is szerepelt.

 Dávid

  Vizer Dávid 12.A osztályos tanulónk másfél éve tanul énekelni. Először az iskola karácsonyi hangversenyén hallhattuk őt a Fő téri nagytemplomban, és a meglepetés erejével hatott, hogy ebben a művészeti ágban is van tehetséges tanítvánDávid és Ágiyunk.

  A nevezett alkalomra Dávid személyes meghívásának tettem eleget, és most is nagyon szép élményben volt részem. Schubert-, Grua- és Händel-dalokat hallhattunk tőle igényes, nagyon szép előadásban. Zongorán Eisenbeck Ágota tanárnő kísérte.

 

  Szabady Ildikó fuvolázni tanul immár négy éve. A 8.G osztály tanulója, jövőre a szombathelyi zeneművészeti szakközépiskolában szeretné tanulmányait folytatni. Az ő előadásában egy Mozart-menüett és egy négy tételes Corette-szonáta hangzott el. Zongorán KozmIldikóitsné Tomor Ibolya tanárnő kísérte.

 

  Kovács Boglárka 10.G osztályos tanulónk ( jobbra lent) szintén fuvolázni tanul. Az ő előadásában Dávid Gyula I. szonátáját hallgathattuk meg, zongorán Kozmitsné Tomor Ibolya tanárnő kísérte.bogi

E sorok írója köszönetét fejezi ki a szép estéért, a szép muzsikáért mind a növendékeknek, mind a zeneiskola tanárainak!

 

 

 tici