OKTV- és egyéb versenyeredmények Nyomtatás

Lezajlott a filozófia OKTV első fordulója, amelyből nyolc diákunk jutott tovább a második fordulóba. Ők: Csékei Dániel, Muli Regina és Maróti Fanni a 11.G-ből, Csurgai Anna a 12.G-ből, valamint Mészáros Dorottya, Molnár Ibolya, Németh Anna és Veres Bettina a 13.A osztályból. Valamennyiük felkészítője Grőber Attila tanár úr.

 

Informatika OKTV-n a döntőbe jutott Nagy Ágnes, Venczel Dániel és Zsuponics Márk, mindhárman a 12.A osztály tanulói. Felkészítőjük Rosta Attila tanár úr.

A földrajz OKTV-n szintén döntős lett Kertész Dávid 12.A osztályos tanuló. Felkészítője Gálné Kardos Judit tanárnő.

Túl vagyunk a Savaria Történelmi Verseny megyei  fordulóján is. Ezen első helyezést ért el Tóth Klaudia , második lett Gaál Alexandra - mindketten 10.A osztályosok, és mindkettőjüket Dr. Hodásziné Pingitzer Andrea tanárnő készítette fel.

Tatabányán rendezték meg az Olasz nyelvi regionális versenyt, amelyen szintén taroltak a türrösök. Az első helyezést Fejes Zsófia 12.A-s, a harmadikat pedig Turcsi Natália 13.F-es diákunk hozta el. Felkészítőjük Vadász Gábor tanár úr volt.

A Lóczy Lajos Földrajzverseny második fordulójába két 9.G osztályos tanulónk: Baboth Adelin és Csákvári Gergő jutott tovább. Felkészítőjük Huschekné Szabó Ildikó.

A Nemes Tihamér Országos Alkalmazói Tamulmányi Verseny országos döntőjébe jutott Vörös-Toma Csaba a 9.G-ből, valamint Kovács Bálint a 10.A osztályból. Őket Huschekné Szabó Ildikó tanárnő versenyezteti.

A Curie Kémia Emlékverseny területi döntőjében első helyen végzett Szabady Ágnes, a 8.G osztály tanulója, Koncz Lilla 7. G-sünk pedig a második helyezést szerezte meg. A szintén 7. G-s Tafferner József az ötödik lett. Felkészítőjük Farkasné Baboth Krisztina tanárnő volt.

Valamennyi tanulónknak és felkészítőiknek is szívből gratulálunk a szép eredményekhez, illetve a még versenyben levőknek további minél eredményesebb szereplést kívánunk!

tici