5.G osztályosok szecskanapja Nyomtatás

Augusztus 29-én megrendezésre került az 5.G osztályosok szecskanapja, ahol a gyerekek egy játékos vetélkedőn keresztül lehetőséget kaptak arra, hogy jobban megismerhessék egymást, az iskolát és bennünket, a szecskáztatókat is. A délelőtt folyamán egy akadályversenyen vettek részt, ahol a növényfelismerés és a kvízek mellett különböző feladatokban mérethették meg magukat. Alkalom adódott arra is, hogy egy kicsit sétálgassunk Döbröntén és felmenjünk a várhoz. Majd délben, miután visszajöttünk a turistaházba, az osztályunkból néhány fiú egy igazán finom ebéddel, paprikás krumplival várt bennünket. Ebéd után labdáztunk, kártyáztunk, beszélgettünk. Összességében egy vidám és sikeres napot zárhattunk.