Címlap
Digitális oktatás egy érettségiző szemével PDF Nyomtatás E-mail
2020. június 05. péntek, 14:19


A digitális oktatás közel sem indult zökkenőmentesen. A hirtelen helyzet változás, miszerint jövő hét hétfőtől nem járunk iskolába, azt gondolom mindenkit felkészületlenül ért. Az első hét nagyjából annak a kitalálásából állt, hogy hogyan, miképpen lesz megvalósítva az oktatás az interneten keresztül. Nekem elég vegyes érzelmeim vannak ezzel a dologgal kapcsolatban. Azt gondolom, hogy akik engem tanítottak, megpróbálták kihozni a maximumot a helyzetből. A Classroomon keresztül feladatokat és vázlatokat küldtek, míg a Discordon aki úgy gondolta, hogy fontos, az órát tartott. Azt gondolom, hogy akik használták a Discordot, azok hatékonyabban tudtak tanítani, mint akik csak átküldték az anyagot a Classroomon keresztül.

Azonban minden igyekezett ellenére gyakran akadtak technikai problémák vagy a mi tapasztalatlanságunkból adódó félreértések. Volt, amikor nem volt hang, nem tudott valaki beszélni, elnézte az időt, elaludt, ilyesmik. Mindezek mellett azt is megkell jegyeznem, hogy az engem tanító tanárok ezzel kapcsolatban nagyon megértőek voltak és nem akadtak fenn azon, ha pár perccel később érkezett be az adott dolgozat vagy ha jeleztük, hogy technikai probléma miatt esetleg most nem tudunk kommunikálni.

Ha már dolgozat. Megemlítésre való, hogy az én tanáraim szerintem nagyon is helyén kezelték ezeket a digitális számonkéréseket. Nekünk a saját érdekünk és lelkiismeretünk tárgya volt az, hogy ki mennyire becsületesen áll hozzá ehhez a témához. Ők a legnagyobb bizalommal fordultak felénk, amit innen is köszönök.

Az érettségire ilyen formában felkészülni nehéz volt szerintem. Azt gondolom, jobb eredmények születhettek volna, ha az iskola falain belül készülhettünk volna fel a májusi megmérettetésre, de a helyzeten senki nem változtathatott. Vírus így, vírus úgy, érettségizni kellett és azt gondolom, hogy a többség megpróbálta kihozni a helyzetből azt, amit lehetett és a lehető legjobb vizsgát tette ebben az állapotban.

Nyilvánvalóan ezek a saját élményeim. Nem tudom, hogy máshol hogyan, miként valósult meg ez a távoktatás. Valahol sikeresen, valahol kevésbé. Ebben a helyzetben a dolog nagyon kétoldalú, a tanároknak is máshogy kell órát tartani, ahogy a diákoknak is alkalmazkodniuk kell a helyzethez, ami gyakran nem egyszerű.

Bakk Dániel, 12.G

Módosítás dátuma: 2020. június 05. péntek, 14:29
 


Joomla!. XHTML and CSS.