Címlap AJTP AJTP híradó Országos AJTP Idegen nyelvi Verseny
Országos AJTP Idegen nyelvi Verseny PDF Nyomtatás E-mail
2018. március 05. hétfő, 21:21

Tizenkettedik alkalommal rendezte meg a pápai Türr István Gimnázium és Kollégium az országos német és angol idegen nyelvi versenyét az Arany János Tehetséggondozó Programban (AJTP) résztvevő középiskolás diákoknak a hétvégén.

A megmérettetésen a diákok angol és német nyelvből írásban illetve szóban adhattak számot tudásukról. A verseny idén is nagy népszerűségnek örvendett, 19 iskolából 58 diák érkezett az ország minden pontjáról Pápára, hogy összemérje idegen nyelvi tudását a péntek-szombati rendezvényen. A diákok megmérettetésén túl további célja a vetélkedőnek, hogy az ország különböző részén élő diákoknak és tanáraiknak lehetőségük nyíljon egymással találkozni és tapasztalatokat cserélni. A versenyt az iskola igazgatóhelyettese, Molnár Lajosné nyitotta meg.

-A diákok egy 90 perces írásbeli feladatsort oldottak meg, melyben lexikai, írott szövegértési és nyelvtani tesztet kellett kitölteniük. A feladatsort a türrös nyelvi munkaközösség állította össze és ők is javították ki. A legjobb 15-15 diák szóban is számot adott nyelvtudásáról a kéttagú zsűri előtt az előre kiadott tízféle társalgási téma valamelyikéből, amely hasonló a nyelvvizsgához. A legjobbak értékes nyereményekben részesültek - mondta Csortos Melinda, az idegennyelvi munkaközösség vezetője.

Varga Virág Zalaegerszegről érkezett négy társával. A 11. osztályos diáklány angolból szeretne nyáron nyelvvizsgázni, ezért egy kiváló lehetőségnek tartotta a versenyt, ami egyben egy főpróba is volt számára. Virág sokat olvas angolul, szerinte jó érzés, hogy beszéli ezt a nyelvet. A diáklány sokat készült a megmérettetésre, mind az írásbelire, mind a szóbelire.

A versennyel egyidejűleg tartották az AJTP-s angol munkaközösség konferenciáját is.

Péntek este mind a gyerekek, mind a felnőtt kísérőik az iskola kulturális bemutatóján is részt vehettek. A diákok pozitív élményekkel gazdagodva térhettek haza a két napos rendezvény után.

A verseny eredménye:

Német nyelv:

1. Tyurin Anasztázia (Zrínyi Ilona Gimnázium, Nyíregyháza)

2. Molnár István (Varga Katalin Gimnázium, Szolnok)

3. Bokodi László ( Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium)

Angol nyelv:

1. Bánhidi Bence Attila (Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium)

2. Szalai Gréta (Lovassy László Gimnázium, Vezsprém)

3. Mága Ágnes (Varga Katalin Gimnázium, Szolnok)

Iskolánk 11.f osztályos diákjai Gulyás Jázmin és Dukai Rebeka a 4. illetve az 5. helyet szerezték meg.

1. forrás: facebook

2. forrás + képek: papa-ma.hu

Módosítás dátuma: 2018. március 05. hétfő, 21:38
 


Joomla!. XHTML and CSS.