Címlap
Csapatépítő program az ötödikeseknek PDF Nyomtatás E-mail
2017. szeptember 03. vasárnap, 18:33

Egy új közösségbe beilleszkedni nehéz dolog, éppen ezért rendeztünk mi, 12.G-sek egy csapatépítő programot az ötödikeseknek a Malom-tónál. Sokat készültünk rá, és nagyon vártuk.

A játékok között szerepelt szabadulószoba, Cluedo és keresztrejtvény, melyhez a meghatározásokat a tó környékén elrejtettük. Először 3, majd 8 és 10 csapatra osztva dolgoztak a feladatokon, melyeket így könnyűszerrel megoldottak és közben meg is ismerhették egymást. A szabadulószoba tesztjében az iskolával kapcsolatos kérdésekre válaszoltak, míg a keresztrejtvényben és a Cluedo-ban találós kérdéseket kaptak. A legtöbb feladatban igyekeztünk valami jó tanácsot megfogalmazni, a keresztrejtvény megoldása például a „Rendes diák leszek” mondat volt.

Dabóczy Orsi kooperatív játékokkal foglalta le a szecskákat, többek között evolúciós kő-papír-ollóval és egy bombás játékkal. Ebben a gyerekek egy kört alkotva adtak körbe egy flakont, ami a bombát szimbolizálta. A kooperatív játékok közül ezt élvezték a legjobban.

Rövid szabadfoglalkozás után, amikor a gyerekek fociztak, sétáltak, beszélgettek, paprikás krumplit ettünk, melyet a főzőcsapat a délelőtt folyamán készített el. Az ízletes ebéd után a legifjabb türrösök fáradtan, de jókedvűen, élményekkel gazdagodva mentek haza.

Farkasdy Kitti 12.G

Módosítás dátuma: 2017. szeptember 03. vasárnap, 18:39
 


Joomla!. XHTML and CSS.