Címlap
Angliában jártak a türrösök PDF Nyomtatás E-mail
2019. december 05. csütörtök, 19:22

Az őszi szünetben a türrös és közgázos diákok egy csoportja tanáraik kíséretében egy nyolcnapos külföldi utazáson vett részt. Úticélunk London és néhány környező bűbájos angliai városka, mint pl. Rochester, Canterbury és Stratford-upon-Avon volt, valamint hazafelé tettünk egy gyors kitérőt Párizsban is.

A brit fővárosban megtekintettük többek között a koronaékszerek kiállítóhelyeként is ismert Tower-t, tettünk egy kört a London Eye-jal, ahonnét egész London a szemünk elé tárult, majd körbesétáltuk a Westminster negyedet a Parlamenttel, az apátsággal, a St. James’s Parkkal és a Buckingham palotával együtt. Egy másik napon pedig Greenwich obszervatóriumába látogattunk, melynek fő nevezetessége a rajta áthaladó meridián vonal. Ezután Madame Tussaud panoptikumában lehetőségünk nyílt fotót készíteni többek között világsztárokkal, politikusokkal, sőt még a brit királyi család tagjaival is – mármint természetesen viasz másolataikkal. A nap végén bepillantást nyerhettünk a British Museum kincseibe, valamint az Oxford Street-en is vásárolgathattunk.

Különösen nagy népszerűségnek örvendett a vidéki úticélok közül Warwick vára, mely látogatásunkkor halloweeni kísértetkastéllyá alakult át. Esténként fogadócsaládoknál szálltunk meg, és a családtagokkal történő beszélgetés kiváló alkalmat adott nyelvtudásunk fejlesztésére is. A kirándulást a francia fővárosban töltött nap koronázta meg, ahol a város jelképének számító Eiffel-torony tetején lévő kilátóból csodáltuk volna meg a panorámát – de az időjárás nem volt kegyes hozzánk. A Szajnán hajókázva pedig ízelítőt kaphattunk a fények városának további nevezetességeiből is. Végül, de nem utolsó sorban az idegenvezetőink érdekes történetei tették teljessé ezt a felejthetetlen élményt.


Bodó Angelika, Tóth Regina 12. G osztályos tanulók




Módosítás dátuma: 2019. december 05. csütörtök, 19:41
 


Joomla!. XHTML and CSS.